Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Gondolkodóbb társadalmat! Ferge Zsuzsa, www.találjuk-ki.hu,  2006. január 24. Hozzászólás Hankiss Elemér Nem szeretem Magyarországot címû írásához. Talán az egyik legnagyobb bajunk a reflexivitás hiánya. Nem szeretünk olyan dolgokról gondolkodni, még kevésbé beszélni, amelyek megzavarják nyugalmunkat. Felületesség-e ez, érzelmi és értelmi restség, vagy a gyakorlatiasság kényszere, nem tudom. A következmény azonban látható. Sok mindennel egyetértek abból, amit arról írtál, miért nem szereted Magyarországot. Azt is tudom, hogy meggyõzõen és szárnyalóan tudnál írni arról is, miért szereted ezt az országot – hiszen minden erõfeszítést ezért teszel. Az ellentmondások bennünk is vannak, meg körülöttünk is. Ezeket osztjuk meg egymással ezeken a virtuális lapokon. Már nem csak Veled vitázunk, hanem önmagunkkal és egymással is. Meggyõzõdésem, hogy az ilyen viták egy lépést jelentenek abba az irányba, hogy gondolkodóbb, önmagunkról jobban elgondolkodó társadalom legyünk. Mert talán az egyik legnagyobb bajunk épp a reflexivitás – vagy, ahogy Nádas mondja, és lehet, hogy neki van igaza, a reflektivitás – hiánya. Magyarul ez valami olyasmit jelent, hogy nem szeretünk olyan dolgokról gondolkodni, még kevésbé beszélni, amik fájdalmasak lehetnek, amik megzavarják nyugalmunkat, amik nem az itt és most-tal kapcsolatos teendõk. Felületesség-e ez, érzelmi és értelmi restség, vagy a gyakorlatiasság kényszere, nem tudom. A következmény azonban látható. Nem ismerjük eléggé sem önmagunkat, sem a körülöttünk lévõket, sem a közös történelmünket. Hiteinket, igaz vagy hamis meggyõzõdéseinket nem szeretjük szembesíteni sem a tényekkel, sem mások „igazságaival”, de még önmagunk tegnapi meggyõzõdéseivel sem. A reflexió kényszere miatt húzok ki én is egy-egy szálat abból a szövetbõl, amely cikked nyomán a szemünk elõtt keletkezik. A lezáratlan múlt Elgondolkoztatnak a közel-és távoli múlt ellentmondásos értékelései. Van vitapartnereid között olyan, aki a mai bajok gyökerét a legújabb nagy átalakulás természetében látja. „A kommunizmusból kivezetõ út túl zökkenõmentes volt, hiányzott a nagy társadalmi megrázkódtatás. Így nem valósult meg a társadalom átalakulása, túl sok rossz szokást, beidegzõdést vittünk magunkkal a régi rendszerbõl.” Ezzel az elképzeléssel csak három bajom van. Az egyik a megrázkódtatás tényének elfelejtése. Talán nem volt megrázkódtatás, hogy másfél millióan elvesztették addigi megélhetésüket, hogy 4-5 millió ember létbiztonsága megrendült, hogy néhány év alatt egy kis csoport önmaga javára újra felosztotta az ország vagyonát? Társadalmi forradalom volt ez a javából, ha a szavak szociológiai értelmét komolyan vesszük. A másik bajom a megrázkódtatás igénye, a „tetszettek volna forradalmat csinálni” iróniájának komolyan vétele. Mi kellett volna? A francia forradalom vesztõhelyei? Népbíróságok? Patakvér? Erre ebben az országban senkinek nem volt szüksége – épp elég volt az a sok korábbi zökkenõ, amelyekrõl utóbb kiderült, hogy a nagy sietségben szinte annyi igazságot, mint igazságtalanságot szolgáltattak, és hogy legitimitásuk gyakran olyan illékony volt, hogy egy, két, öt évtizeddel késõbb a dolgok nagy része visszazökkent a régi, kátyús útba. Ha pedig nem ilyesmire gondol Schöpflin, akkor talán éppen a múlt körüli reflexiót hiányolja. Valóban, a múlt felelõs elemzése helyett sokan saját felmentésükkel és önigazolásukkal voltak elfoglalva. Minthogy a reflexivitás gyakorlata mindig hiányzott, nem csoda, hogy akkor és azóta is csak esetlegesen került alkalmazásra. Ám ha errõl szól Schöpflin igénye, akkor nem tudom, miért szorítkozik arra, hogy csak a „kommunizmusból” (pontosabban autoriter államszocializmusból) mint régi rendszerbõl áthozott rossz szokások és beidegzõdések fennmaradását fájlalja. Annyi sokkal régebbi gyökerû rossz beidegzõdést hordozunk! Eötvös, Mikszáth, Ady, Móricz, vagy épp József Attila kétségbeesett vagy ironikus ítéletei és elemzései nem vesztették érvényüket. Feldolgozatlan a feudalizmus, Trianon, a II. világháború, a Holokauszt, a II. világháború utáni vérzivatar – legföljebb néhány felelõs megnevezéséig jutunk el, és akkor is csak azokig, akik saját értékrendünkben jól betöltik a hõs vagy a gonosz szerepét. A politika szerepe Kopátsy Sándorral szinte mindig egyetértek. De most a túlzás heve õt is elragadta. Azt írja, hogy „a társadalom a legbonyolultabb szervezet, a mozgástörvényeirõl nagyon keveset tudunk. A társadalom akkor megy a legtöbbre, ha nem avatkoznak bele. Nem ismerjük a társadalom fejlõdésének egyetlen olyan forradalmát, elõrelépését sem, amelyben a vezetés tudatossága szerepet játszott volna. Mi mégis abban a hitben élünk, hogy ismerjük a boldogításának módját és eszközeit.”. Hm. Nem hiszem, hogy Sándor ezt komolyan gondolja. Csak azt nem tudom, hogy mirõl érdemes vitatkozni? Hogy nem volt tudatos az államalapítás, az állam vezérelte jogalkotás, az állami indítású, államilag kikényszerített iskola- vagy útépítés, a kül- és belkereskedelem állami szabályozása, a skandináv jóléti rendszere állami kiépítése, a nemek vagy etnikumok közti jog-, majd társadalmi egyenlõség állami elõmozdítása? Persze, a nagy utópiák kikényszerítése mindig vérfolyamokhoz vezetett. De a modern társadalom egész szervezõdését – amelyrõl talán Hobbes gondolkodott elõször máig érvényesen – talán mégsem kéne kidobni a hajóból. Pláne nem akkor, amikor a világ már olyan bonyolulttá vált, hogy sokan a nemzeti államok mellett világállamért kiáltanak – nem is oktalanul. Igaz, az állam könnyen válik hideg szörnnyé. Nálunk ma gyakran a jog betûhû betartása ütközik a humánummal. A jogszerû kilakoltatási döntések sora család- és gyerekellenes, ráadásul sokkal drágább a kimenet, mint a család normális lakhatásának biztosítása. A jog formális és mérlegelés nélküli alkalmazása miatt elhomályosodik a jog lényege, a szubsztantív igazságosság. De a hivatal polgárokkal szembeni és a polgárok állammal szembeni bizalmatlansága bûnösen rossz körökhöz vezet. Szóval, itt is lenne helye több reflexiónak. Ferge Zsuzsa Gondolkodóbb társadalmat!, www.találjuk-ki.hu,  2006. január 24.